1.Rész /Part 2. Pilot

01.évad - 01.rész :: Pilot



1.Rész/ Part 2.



*****

/Vivienn szemszögéből/

 A  ház megvétele után,felhívtuk a lakberendezőket. 1 és fél órába telt mire megérkeztek. Igaz nem volt olyan sok az az 1 és fél óra,de én akkor is úgy éreztem mintha ha a percek nem telnének. Csak az óra kattogást hallottam,állandóan. Ez olyan ,mint mikor az iskolában ülsz,és nézed az órádat hogy 'mikor csöngetnek már ki,erről a rohadt óráról',holott  még mindig ugyan annyi az idő. Az emberek néha,túlságosan is akarnak valamit,és a telhetetlenség nem más mint a türelmetlenség. Nem tudunk néha be telni,azzal hogy nem éppen akkor kapjuk meg azokat a dolgokat amikor mi szeretnénk. Gyakran,nyugtalan ,s feszült állapotba kerülünk. Ez mind a stressz. Nem omolhatunk össze,de pont én mondom,akinek a férje félrelépett,valami kis húszéves ringyóval?! Szánalom.

Szánalmas vagyok,hogy nem vettem észre hogy ez zajlik a hátam mögött. Mikor megtudtuk hogy a baba halva született ,teljesen kikészültünk. Vagy is úgy látszik hogy csak én. Nem bírok ,neki megbocsájtani,még nem. Ez amit tett,ez megbocsájthatatlan. Ez egy ocsmány cselekedet volt tőle. Talán,majd egyszer,meg tudok neki bocsátani....

*********

Mikor megérkeztek a lakberendezők,hálát adtam az égnek hogy el tudtam valamivel terelni a figyelmem - igaz hogy rossz - fel sem vettem hogy  hogy már ennyi az idő. - 3:48 - . A bútorokat megállás nélkül hozták be egymás után. Sikerül mindent oda helyezni ahova akartam. sok dolog volt amit a szobámba ,vagy csak simán a hallba tettem le.

Mire meglett az egész,beesteledett. Violet nem igazán mozdult ki a szobájából,néha néha le jött enni valamit,és 'kissé' gúnyos megjegyzésekkel illetett. Nem foglalkozom az ilyen kis apró dolgokon,mert tudom hogy ez neki is nehéz,nem csak nekünk. Tulajdonképp,még mindig gőzöm sincs hogy miért akarta ezt a házat olyan annyira. Első látásra,azt mondta hogy ez nem jó. Fogalmam sincs,mi foghatta meg ennyire őt. Valószínűleg,a gyilkosság. Ő mindig is szerette az illyes fajta dolgokat.

*********

Az új szobánkban állok éppen,és nézegetem azokat a festményeket,amiket behoztam a szobába. Nem tudom hogy melyiket tegyem ki a falra,gyönyörűek mind.

Ben,a szobába lépve el kezdte mondandóját,majd felém közeledett.

- Gyere szívem,feküdjünk le. Azt hagyd holnapra. - Mondta átlagos hangnembe. A festményeket le téve,el kezdtem vele a cseverészést.

- Egy kicsit,aggódóm Violet-ért .- Raktam le véglegesen a képeket,majd el kezdtem monológom. - Az itteni gyerekek egészen mások. Nem tudom, kibír egy évet megint kiközösítve.

- Na és te?Kibírsz?  - Kérdezte Ben,az ágyon fekve. Majd egymásra mosolyogtunk.

- Fura hogy nem rémiszt meg téged ez a ház. - kémleltem őt. - A gyilkosság.

- A fent tartásaimat,szerte foszlatta a tény hogy az ár a negyede az értéskének,szóval.... Ne is gondoljunk rá. - Mondta sóhajtozva.

- Ez a szakmai válaszod Doktorkám? Az elfojtás? - Aggasztott,az egész dolog,ami ebben a házban történt. Ben csak mosolygott,majd a krémet a kezébe vette ,és el kezdte dörzsölni,majd enyémhez nyúlt.

- Gyere,megszeretgetlek. - simított végig a karomon. - Az hogy ide jöttünk,és megvettük a házat,a lehető legjobb döntés... Nekünk és a családnak. Ez jó dolog. Már megérdemeltük ezt a sok szarság után amit átéltünk . - Nézett végig a szemembe,őszinték voltam.

A kezemet kihúztam az övéi közül. Nem tudom elhinni neki,nem megy.

- Van még pár holmi ,amit... ki akarok pakolni odalent. - sétáltam el egészen az ajtóig,majd az ajtófélfára csaptam egy kicsit. Tudtam hogy egyszer úgy is meg kell bocsájtanom,de nem ma.... - Köszönöm hogy próbálkozol - hangomra,felkapta a fejét,és a szemeimbe nézett. - Én is igyekszem...

- Oké. - mondta 'kissé' szomorúan.

- De idő kell hozzá. - Rá néztem,majd magára hagytam,a nagy és üres szobába egyedül. Nem tehettem mást,nem bírok még mindig a szemébe nézni,azok után. Tudom hogy ez már gyerekes,de nem megy. Ez volt életem legrosszabb pillanata,és azt várja hogy mert vett egy házat,el fogom felejteni? Hát nagyon téved. Ez örökre bennem marad.

*************

/Violet szemszöge/

Az ember néha nem tudja elfogadni a tényt,hogy Ők mások mint mi. Pedig ez oly' egyszerű. Az élet nem mindig  olyan amilyennek azt szeretnénk hogy legyen. Sok rossz,és egyben jó dolgon  is keresztül kell hogy juss,hogy elérd végre a célod. Nálam,ez már szinte megszokottá vállt. Az ide-oda költözést,a sok  másféle embert - bele értve,a jókat és a gonoszokat - nos én mindig csak gonoszokkal találkoztam. Valahogy vonzottam őket, a sok idiótát.  Tudom hogy vannak olyanok ,akik a középpontba képzelik magukat,miközben alávaló ribancok,és bármit megtennének azért,hogy lehessenek valakik. Még ha ezt úgy is érik el ,hogy csak megfektetik őket. Hihetetlen gusztustalan világban élünk. A barátnők. A barátnők,akiket úgy vélem barátnak sem lehet nevezni. Mind,buták és gyávák. Buták,mert azt hiszik hogyha,az úgy mond legjobb barátnőjükről pletykálnak ,vagy esetleg más lányról ,akkor nem tudja meg, és gyávák ,mert mikor rá kerül a sor,hogy ő következzen, akkor tagadják. Ez mind azért hogy 'menő' társaságban ,játszhassák a fejüket. Én gyűlölöm ezt a fajta viselkedés,ezért sem voltam,soha sem egyetlen ilyen 'menő' - ahogy ők hívják - csapatban sem. Szerintem ez gusztustalanság amit némelyikük tesz.

Az iskola udvarába beérve,emeltem fel a cigarettámat,majd leemelve fújtam ki a mérgező füstöt. Az iskola udvarán,körbe néztem ,majd visszatértem a mérgező anyag szívására. Kellemes érzés töltött el. A nikotin,át járta minden egyes porcikámat. Úgy éreztem,hogy semmi veszély nem fenyegethet. Bár,szeretem a veszélyt,és mindig elbánok vele. Már szinte mindennapi volt,új diáknak lenni. A diákok szörnyű rémálma,mikor egy új suliba kerülsz félévkor. Viszont,azt tudtam hogy már most nem fog engem kedvelni,hisz miért is tennék? Nincs okuk rá hogy szeressenek. Eltűröm őket,ahogy Ők is engem. ennyi nekem pont elég.

Három csaj, beszélgetett,pontosan hallottam odáig.

- Hagytam neki. - Mondta a középső barna hosszú hajú lány. Látszott rajta... A viszonyulásából kiismertem. Az a bizonyos szánalommal teli és egyben sajnálkozó tekintete,mindent elárult.

- Hogy szívjon a melledről?

- Utána két napig bizseregtek. - Drogos,ribancok.....

- Héééj,a diák tanács megtiltotta a nyilvános helyeken való dohányzást! - Kiáltott rám a lány.

- A passzív dohányzás is öl - Oktatott ki a másik .

- Új vagyok,nem tudtam . - Mondtam,majd az égő cigarettát,a földre dobtam,és eltapostam.

- Basszus,teljesen el ment az eszed? -  Vette fel a csikket.

- A diákok itt ülnek ,itt esznek. - Kezdte teljesen felháborodva.

- Nem ismersz engem,miért csinálod ezt?  .Kérdeztem tőle.

- Leah nagymamája,tüdőrákban halt meg,ezért elég érzékeny erre.

- Edd meg ! Edd meg ,vagy szétrúgom a segged. !! - Ordított rám. Nem féltem tőle. Bármikor el tudok bánni velük. Három egy ellne? Legyen,akkor is én nyerek.

- Nem!! - Hangom a magasba emelkedett.

- Ne már Leah,elég lesz. - fakadt ki az egyik lány.

- Nem! Nem ,azt akarom hogy meg egye.!! - Fordult oda a barátnőihez,majd olyan gyorsan kapta el anyakamat,és tartotta felém a csikket.

- Ne már! Hagyj békén ! - Ordítottam végül. - Ne ! - Sikítottam. Majd,végre,leesett mit kell tennem . Az arcába köptem,így végre elengedte a kezemet. Hátrahőkölt pár lépést,a fekete kalapomat megfogva,futottam el  tőlük a legmesszibbre. - Véged Van!! Véged van !! - Sikította. - Én pedig még vetettem rájuk egy pillantást és elkezdtem röhögni.

........................

Sajnálom,hogy ilyen későn hoztam az új részt! Remélem azért nem pártoltatok el tőlem teljesen! :/ Ígérem hogy a kövit hamarabb hozom ! És nagyon remélem hogy tetszett!:)) Írjatok komit,pipáljatok,és ami a legfontosabb,iratkozzatok fel !! Szeretlek titeket :P Puszi <3